“Művészi” pofánvakuzók
Nos, kezdjük azzal, hogy nem érdemes ezen felháborodni, nem szabad ezeket túl komolyan venni, mert ők sem veszik magukat komolyan. Én inkább csak azért írom ezt a blogposztot, mert nem értem a jelenséget, és hátha valaki magyarázatot tud adni, ráadásul ha leírom, így hátha közelebb kerülök én magam is a megoldáshoz. Kis kitérőt teszek, kb 1 hónappal ezelőtt az index egy videón megismertette a nagyvilággal László Loren képeit, aki a Mais Monsieur blogon osztja meg a képeit. Völgyi Attila is írt róla egy bejegyzést, nem is akartam ezért belemenni a dologba, de most újra előkerült egy gyöngyszem, és ez már kezd olyan téma lenni, amit nem tudok leírni 1 tweetben, ezért megírom ide. Újra az index írt cikket egy hasonló emberrel(szándékosan nem írom fotósnak), aki telibevakuzott képeket készít. Ha ez még nem lenne elég, akkor a cikkből megtudhatjuk, hogy még kiállítást is csinált az emberünk. Az Ív és Candie’s blogról van szó.
Nos, kérdem én: Ezek a fotók micsodák? Fotóknak fotók, azonban én átlagos partiképeknek látom őket. Nem többek, mint amiket én is vagy bármelyik ismerősöm feltöltött annó facebook-ra, vagy amit most feltöltenek. Nem többek egy olyan átlagos fotónál, amit bármelyik partifotós megcsinál egy este 5-10, max 20ezer forintos fizetésért, sőt meg is csinálják, és elmondhatom, hogy néha én is beugrok egy jóbarátom helyett partifotózni, ha ő nem ér rá és megkér. Egy este alatt össze lehet hozni ilyesmi képeket, nekem legutóbb is vagy 10 ember írt privátban hogy vegyük le a képeket, amiket a szórakozóhely felrakott, mert túl durvák, és még így is válogattam…:D Pedig én egy évben max 4-5x megyek el partifotózni, van ismerősöm aki hetente 4-5-ször megy szegeden, egyetemista bulikba. Jah, és ez csak Hódmezővásárhely, ahol még pangás is van ráadásul. Szóval a “meghökkentő” faktor ezzel kiesett, még itt is összehozhatjuk könnyen ugyanezt. Most nem akarok saját képeket berakni, inkább óvnám az olvasókat a részeg embereket ábrázoló képeimtől(bár nincs sok, de azér akad, mint mindenkinek).
Keressük tovább az okokat…
Néhányan írták, hogy Terry majmolás? A tengerentúlon Terry Richardson és az ő általa képviselt nyers, egyvakus stílus egyre nagyobb teret hódít magának, egyre több helyen megjelennek a képei és lassan már mindenki ismeri. Lehet, hogy ezen felbuzdulva próbálnak ők is maguknak népszerűséget szerezni? Nem hinném. Túl egyszerűek ők ehhez. De ha mégis Terry-t próbálják utánozni, akkor nagyon gyengén csinálják, mert Terry képeiben benne van a fotós egyénisége. Egy tehetséges fotós át tudja adni a személyiségét a képeken keresztül, ráadásul azonosulnak vele a modellek. Ő a stílus legnevesebb képviselője, kiforrott és tudatos módszere van, nem véletlen tart ott ahol. Van a képeinek mondanivalója(még ha perverz is, de van). A fenti emberek máshová tartoznak. De vajon hová?
Szerintem ők az abszolút tudatlan fotósok. Azok, akik nem szeretnének megtanulni semmit, viszont nem is próbálkoznak semmivel. Apukám ha családi fotókat csinál, ugyanezt csinálja, tudatlanul csak lenyomja a gombot, viszont benne van az akarat, hogy a kép használható legyen. Hogy a keresőben legalább benne legyen az, amit ő szeretne. Ezek a fent linkelt emberek szerintem nem néznek a keresőbe, még ezt a fajta alapvető “igényességet” is kikapcsolták magukban, és mintha tudatosan szeretnének igénytelen képeket készíteni. Legalábbis nagyon úgy tűnik. A téma szinte teljesen mindegy, a legutolsó semmit is lefotózzák, pont mint minden amatőr.
Mert ők bizony amatőrök. Lelkes amatőrök, akik minden bulira elviszik a kis fényképezőgépüket, és fotózzák a baráti társaságot. Nekem is sok ilyen ismerősöm van, én is szeretek közös képekre beállni, ha például a volt osztálytársaimmal elmegyek bulizni. Valamelyik csajnál tuti van egy kiskompakt, és lövi ezerrel a képeket. Szóval ők is pont ilyenek. A facebook is tele van ilyennel, és temérdek ismerősöm van, akik a kiskompakttal lövöldözik a szájbavakuzós képeket.Ez a megfejtés! Ezek bizony átlagos fiatalemberek, átlagos minőségű és átlagos témájú fotói a péntek-szombat estékről. Semmi több!
Akkor itt felmerül az én kérdésem: Miért gondolják ennél többnek magukat? Miért gondolja ennél többnek őket az Index? Mert tény, hogy többnek gondolják őket, ha cikket írnak róluk. Legalábbis többnek akarják láttatni, mint amik. Miért kell ezekből a fotókból kiállítást készíteni?
Lehetséges válaszok: Azért, mert ők nem facebook-ra, hanem tumblr-re és blog.hu-ra töltik fel a képeket?
Azért mert néhány képen ott van Fluor vagy SP és társaik?
Azért mert valamelyik ismerősük az indexnél dolgozik?
Azért mert sok pénzük van és megtehetik hogy promótálják magukat, még akkor is, ha nem vágynak többre, mint minél több virtuális “lájkra”?
Azért mert sok pénzük van és megtehetik hogy Budapesten egyéni kiállítást rendezzenek a saját képeikből? Tudniillik minden fotós azt hiszi, hogy az ő képei a legjobbak a világon, szóval ők is már úgy érezhették, hogy muszáj ebből kiállítást készíteniük.
Azonban a kiállításnak egyetlen hibája van. Az, hogy nem a facebook ismerőseid nézik meg a képeket. Nem találnak közös ismerősöket a képeken. A kiállítást nagy százalékban számukra idegenek fogják megnézni, akiknek ezek a képek semmit sem mondanak, hiszen nem voltak ott a bulin. Minden partifotó csak azoknak mond valamit, akik ott voltak a bulin, vagy ismerik a képeken lévő személyeket. Mindenki másnak felesleges, érdektelen, unalmas képek ezek.
Nektek mi a véleményetek?

36 Hozzászólás
Gratula Gábor, jó írás, mélységesen egyetértek.
Az a véleményem, hogy amikor meglátok embereket, akik az üvegen keresztül vakuval fotóznak, kedvem lenne kiröhögni őket.
Jó írás
Én is csak egyetérteni tudok veled. Az abszolút győztes pedig a “hurka” című kép…
|hadd maradjak névtelen fotós, nem akarnék haragot|. Szerintem félre értitek a dolgot. Teljesen úgy érzem mintha nektek ez fájna hogy nem rólatok írnak hanem ilyenekről. nem értitek a marketing lényegét. kurvára lényegtelen hogy milyen a fotód! és az méginkább hogy a magát ‘profi’nak valló fotós gárdának mi a véleménye róla. A megrendelői köröd nem ők hanem azok akiknek ez a kép tetszik. Fáj mi? Fájó dolog hogy magyarországon itt tartunk hogy képesek olyan szar esküvői képekért fizetni amiket mi legszívesebben elégetnénk/ ha csinálnánk ilyet akkor helybe törölnénk. Ez nem arról szóló dolog…
Az Ív és Candie egy szar. ezen nincs mit taglalni. unalmas képek. értelmetlen célokkal. színük se szép.
Viszont a Mais Monsieur blog igen is kurvajó! Egyszerűen érdekes képeket csinálni. és mint elmondta nem is hiszi magát fotósnak és nem ebből akar megélni. DE fotósként is aztmondom hogy 100x inkább hívnám el ezt a csajt a partymra mint mondjuk a PARTYZOO vagy a SOUNDHEAD fotósait. Ezekben a képekben van egy koncepciózus nyersség. Ezek igenis jók!
Képtelen vagyok megérteni miért fáj ez nektek. Én is fotós vagyok, igen jó helyeken fotózok, mégse hisztizek ezen hogy jajj-jajj kikerültek az index.re. Nabumm.. Ahelyett hogy ezen nyávogtok inkább csináljatok olyan képeket hogy azok kerüljenek ki az index-re! Ez rajtad áll!
Nem jó taktika hogyha van egy jó festő és megjelenik egy másik aki valamiért az adott társadalmi szférában jobban szeretett akkor a másik festő elkezd azon szenvedni hogy ez hogy lehetséges és nemis festő a másik csak szórja a festéket. TESSÉk olyat csinálni ami felkelti az emberek érdeklődését!
@xxx: Nincs harag, és értem is amit mondasz. Facebook-on az egyik fotós csoportban jónéhányan felháborodtak, én azért is írtam, hogy csak megérteni szeretném a jelenséget. Bár amit írsz, az így van, itt inkább azon akadtak ki a kollégák, hogy miért ezek keltik fel az emberek érdeklődését? A nagyközönséget miért nem érdekli és miért nem fogékony az igényességre? Helyette miért ez “kelti fel az emberek érdeklődését”?
Ugyanis sok nagyon tehetséges fotós van Magyarországon, akik világszínvonalon alkotnak, és mégsem kapnak ekkora publicitást, pedig megérdemelnék és igényelnék is a “reklámot”, mert itthon nem élnek meg a fotózásból, annak ellenére hogy a legjobbak közé tartoznak. Ez a szomorú, hogy manapság a kapcsolatokon múlik minden, nem pedig a tehetségen.
Mondjuk valóban nincs min meglepődni, már tudjuk, hogy a közízlés hol tart, amikor néhány fotós képe alatt facebook-on megnézzük a kommenteket… Én nem is lepődök meg, mert tisztában vagyok a helyzettel, és igyekszem is kerülni, hogy más fotósokat kritizáljak, mert nem az én tisztem az, meg nem is lenne semmi értelme, vagy haszna.Változni se változna semmi, csak én lennék nagyképűnek vagy bunkónak beállítva.
Róluk azért írtam, mert őket nem nevezném fotósnak, mint ahogy ők maguk sem nevezik magukat annak.
Jah, és abban is egyetértünk, hogy az Ív és Candie-nél egyel magasabb szinten van a Mais Monsieur.
@sztyui:
Nahát örülök hogy egyet értünk!
Azért tart itt az ország mert a középiskolákban nem oktatnak kultúrát. Máshol meg hol kapná meg a gyerek? A szüleitől akik az RTL-t nézik? nemhiszem.. A rajz óráknak sem arról kéne szolniuk amiről szólnak….
A legszégyenteljesebb faktort kihagytad: ezek, ez az Ív&Candie egyetemre, a MOME fotográfia szakára járnak.
Szerintem az Index cikkje csak egy PR cikk, természetesen fizetett népszerűsítési céllal.
Ha van pénzed neked is lesz ilyen cikked, nem kell bánkódni. Mondjuk ha a főoldalra ki szeretnéd rakatni, akkor még szedj össze hozzá 3 millát. Ja és a cikk sem olcsó…
Akinek ilyen jellegű marketingre van pénze, az tudja magát érvényesíteni. Itt ráadásul szerintem többen is összevágták a lóvét, mert elhangzik jó pár név és helyszín (a deep-linkekről nem is beszélve).
Persze ez csak a magánvéleményem.
Sajnos ezt Mi nem érthetjük sztyui! Nem vagyunk hozzá elég nagy művészek!
Sztyui szarul gondolod. Ez nem az a műfaj amit te csinálsz. Ki a fasz akarja Terryt utánozni?
Ha nem érted, nem érted, nem is fogod. Ez egy stílus ami vagy megvan vagy nincs. ÉS biztos vagyok benne, hogy kicsit sem hasonlít a te általad is készített mosolygós szar pózolós gyökér partifotókhoz. Görcsölhetsz itt rajta, hogy te csinálod a jót ez megy egy tucat szar, de ez nem ilyen egyszerű. Tudatlan fotós? Te meg tudatos vagy? És? Nem mond számodra semmit? ne nézd. Szerinted ha rólad készülne index riport érdekelne valakit? Hát kvára nem. Nincs benne semmi érdekes, csak retusált modell fotók. Pl áll egy modell cigivel ami nem is ég? Ezek nem kamu képek beállítva 100 képből 5 jó. Ez más műfaj. Mind a kettőnek megvannak a sajátosságai. Nincs jó műfaj meg rossz. Nem tudom, hogyan gondolod ezt az egészet, hogy Te pro vagy és pont.
Ja. Ez biztos, hogy szart se fizettek ezért az egészért. Mer pl a hvg-s paint-es rajzos csaj fizetett? Hát persze.. (3 millió.. beszarok rajtatok)
@Balázs: A posztban pont azt írom, hogy biztos nem Terry-t akarják utánozni szerintem. Azt írtam, hogy mások szerint Terry utánzás, de én “nem hinném”.
“Görcsölhetsz itt rajta, hogy te csinálod a jót ez megy egy tucat szar, de ez nem ilyen egyszerű. “:
Nem mondtam, egy szóval sem, hogy én csinálom a jót. De attól még ez lehet szar, bár tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű.
“Szerinted ha rólad készülne index riport érdekelne valakit? Hát kvára nem.”:
Pontosan ezért nem készül rólam index riport. De ettől még nem érdekel több embert Ív és Candie.
“Nincs jó műfaj meg rossz.”:
Ezzel egyetértek. Nem is mondtam, hogy a műfaj rossz. A kivitelezéssel van gondom. Ismerek jó fotóst, aki hasonló stílusban nyomja mint ők, és mégis ezerszer jobb(szerintem). Viszont ő már nem ma kezdte…
“Nem tudom, hogyan gondolod ezt az egészet, hogy Te pro vagy és pont.”:
Egy szóval sem mondtam hogy én pro vagyok és pont. Sőt, azt se hogy én pro vagyok.
“Pl áll egy modell cigivel ami nem is ég?”:
Tisztában vagyok a saját szintemmel és a fejlődési szakaszaimmal. Az a kép nem véletlenül nincs benne a portfoliómban. Ettől függetlenül a blogon fent maradt, hogy vissza lehessen követni az esetleges fejlődésemet, ha van egyáltalán. Egy több mint 2éves képről beszélsz…Van fogalmad, hogy annyi idő alatt mennyit fejlődik egy fotós? Menjek vissza és töröljem le minden kicsit is gyengébb képem? Sok értelme lenne…
“Ja. Ez biztos, hogy szart se fizettek ezért az egészért. (3 millió.. beszarok rajtatok)”:
Én egy szóval sem jelentettem ki, hogy fizettek ezért. Kérdésként tettem fel, mert nem tudom.
Szerintem meg csak primitívek vagytok.
Sokszor mondtam, hogy a művészet az relatív, mert mindig lesz olyan akinek tetszik az adott alkotás. A fotónál ez különösen érvényes, mert úgy vannak vele az emberek, hogy ő nem tudná ilyen jól megörökíteni az adott témát ami szinte bármikor adott a számára.
Én speciel utálom a bulifotókat (persze, kellenek emlékek, de 90%-ban mindig túl esnek a lovon az emberek és az FB-t elárasztja a rengeteg vicsori piros szemű massza, mert a tetejében még homályos is a kép, vaku ide vagy oda). Ha meg engem vakuznak telibe, azt meg tudnám verni egy állvánnyal. Azokon meg csak jót nevetek aki 10+ méterre akar elvakuzni az üvegen keresztül
Egyébként meg az én képeim a legjobbak, mind elbújhattok!
Ahogy olvasom szinte csak a “fotósok” szemét szúrja ez a dolog.
Eddig nem ismertem a Mais Monsieur blogot, de most tök szívesen végigpörgettem a blogját (a másik tényleg egy rakat szar).
Én azt hiszem ez az egész gondolatmenet nagyon félre ment, továbbá ijesztően sekélyes és szűklátókörű.
Olyan dolgot csinált amit korábban más nem, pontosabban nem így. Ennyi. Korábban is voltak bulifotók? Igen voltak, de milyenek
Bármily furcsa itt van koncepció, amennyiben az általad említett “pofánvakuzást” annak lehet mondani.
: Há’ ilyet én is tudok, meg a haverok is!!
Nem személyeskedni szeretnéd, de bosszantóan ostoba ez az egész.
Fényképet készíteni, fotózni nem csupán azt jelenti, hogy ismered a fényképkészítés technikai hátterét, tudod hogy kell deríteni, milyen egy divatfotó, vagy hogyan kell tökéletesen unalmas retusált esküvői fotókat készíteni. Fénykép nem feltétlenül annyi, hogy ezer helyről bevilágítasz egy közepesen szép agyonsminkelt lányt (az előbbiek csak példák, nem személyes munkáid kifogásolása, amiket egyébként nem ismerek, és a mutatóba kapott gondolatmenet mellett nem is szándékozok megismerni).
Fotózni azt is jelenti/jelentheti, hogy ott kell lenni! Ott lenni ahol történik valami, ott lenni ahol valami összesűrűsödik. Ott lenni akkor, amikor minden mi van körülötted egymásra halmozódik, és annak lényege átadhatóvá válik.
Egy bulikép, vagy bulikép sorozat igenis simán lenyomata lehet egy adott korcsoport értékpreferenciáinak, életmódjának. Meg kell figyelni hogyan öltözködnek, mit mutatnak meg magukból, mit isznak, mennyire pózolnak. Hogy részegek?? Igen azok. Ennyit isznak. Ez is egy információ.
Ív és Candie’s valóban nagyon gyenge, és sajnos erőltetett is, viszont Mais Monsieur egy olyan dolgot “magyarított”, ami bizony évek óta megy a különféle külföldi tumblereken. Életmódfotók illetve az éjszakai élet dokumentálása. És sikere azt mutatja, hogy egy létező igényre tapintott rá akarva vagy akaratlanul. Ja hogy ez csak egy buli. Esküvőből is van annyi minden hétvégén legalább annyi mint buliból. Az is csak egy esküvő.
Azt a feltevést meg, még csak nem is tudom hova tenni, hogy egy 18 éves lány fizessen a indexnek
Ja és igen, én is érzem a bejegyzésben az irígység nyomait. Mer’ ő miér??!! Hát mik ezek?! Fotók a faszt! ezek nem is azok! Nincs rajta retus! meg nincs szépelgés! meg nem olyan mint ezer másik! hát ez nem is fotó! (szándékosan sarkítottam az előbbi mondatokkal, nem szó szerint idéztem, de ezek közvetítődnek kifelé).
Ja és a legjobb, az egész bejegyzés legszánalmasabb felvetése
Akkor miért nem te csináltad meg a Mais Monsieur blogot, vagy miért nem a haverjaid ??
Van egy jó szó erre az egész problémára: Ötlet (illetve a rétegzett gondolkodás, pontosabban annak hiánya)
“Szerintem ők az abszolút tudatlan fotósok. Azok, akik nem szeretnének megtanulni semmit, viszont nem is próbálkoznak semmivel.”
Okostojások, a momén első évben megtanul mindenki világítani. Nyilván azért mentek ezek a lányok egyetemre, mert nem akartak megtanulni semmit.
“A tengerentúlon Terry Richardson és az ő általa képviselt nyers, egyvakus stílus egyre nagyobb teret hódít magának, egyre több helyen megjelennek a képei és lassan már mindenki ismeri. Lehet, hogy ezen felbuzdulva próbálnak ők is maguknak népszerűséget szerezni? Nem hinném. Túl egyszerűek ők ehhez. De ha mégis Terry-t próbálják utánozni, akkor nagyon gyengén csinálják, mert Terry képeiben benne van a fotós egyénisége. ”
Ha szerinted túl egyszerűek is ehhez, ők mind máshogy gondolják, és pózoltak Terryvel, aki vigyorogva tartotta az “Ív and Candie” feliratú táblácskát. Ugyanúgy benne van az ő egyéniségük ezekben a képekben mint Terryé a sajátjaiban. Pont. Érvelj ellene ha tudsz.
Az van, hogy a fotózást mint technikai hobbit űzők azt hiszik, hogy értenek a művészethez is, de az alkotások befogadásához szükséges nyitottságnak szikrája sincs bennük. Valószínűleg azért, mert a technikát magas szinten tanulmányozzák, és mélyen a fejükbe vésődik, hogy mi a “jó fotó”.
Tessék elképzelni, nem csak a ‘jó fotó” lehet “művészi fotó”.
Kicsit elszállt veled a ló, ahogy látom. Ezeknek a képeknek a hangulata, stílusa a lényeg, a feeling, ami átjön. Nem mindennapos partyképek. Nem szakmailag kell nézni, aki így nézi az ilyen képeket, az egy primitív pöcs, már bocs.
De egyébként is: szerinted a maismonsieur-os képek jól néznek ki beengedett fényekkel, magas iso-n? (aka legtöbb partykép) Hát kurvára nem. Egyszerűen nem illik ahhoz a stílushoz, amilyen embereket fotóz- A blog látogatói pedig 90+%-ban szerintem nem fotósok, ez egy tumblr oldal, ahova fel vannak rakva a képek. Nem Maismonsieur photograpy, meg semmi hasonló. Az indexes interjút nem néztem meg, de érthető, elég egyediek ezek a képek direkt vakutól függetlenül.
Ilyenek a képek. Egyszerűek, nincsennek agyongondolva. Valaki ezt élvezi, terry blogjain lévő képek 90%-a ilyen. Ezt élvezik. Mi közöd van hozzá mégis? Nyilván, sárga vagy, mint a szar, hogy ennek ellenére mégis index-en kötött ki.
De egyébként nem értem, hogy jössz ahhoz, hogy akárki képeit is szidd? Szerinted tartassz olyan szinten? Bőven bele lehet kötni a mostani képeidbe, sőt. Mondhatni egyik sem kimagasló. Elismerem, van 1-2 egész jó az újabbak közül, de egyik sem az a “hű”, sőt. Tehát nem értem hogy jön ez a pofa.
Nyilván van pár seggnyaló, mint minden bloggernél, aki helyesel és mosolyogva bólogat, hogy te megmondtad a tutit mester, de ettől kurvára nem lesz igazad
“Nyilván, sárga vagy, mint a szar, hogy ennek ellenére mégis index-en kötött ki.”:
Ja nyilván…
Érdekes, akkor nem voltam irigy, amikor Csoboth Edina Punk City című képe folyt a csapból is, mert megnyerte a Sony World Photography Awards-ot. Akkor nagyon örültem neki, pedig nem ismertem még akkor őt, de akkor sem volt bennem semmi irigység, mint ahogy most sincs. Vagy például Borzi Vivienre se vagyok irigy, pedig ő is elég sikeres mostanában és sok médium hírt adott róla. Sokan őt is utálják a celebfotói miatt, de én mégis elismerem…Vagy ennyi erővel az összes Tripodcast vendégre is irigy legyek?
De sorolhatnék még ezer fotóst, akik sokkal feljebb vannak mint az említett fotósok, és mégsem vagyok rájuk irigy. Majd biztos Ív és Candie-re leszek irigy…
@sztyui: A szó amit keresel: “ennek ellenére”. Egyébként nostro jól össze foglalta az egészet.
Kicsit erős így fikázni a másikat azért, mert nem tetszik mit csinál – főleg annak tükrében, hogy te a képeidnél minden negatív véleményt eltörölsz a Föld színéről.
Most is meghagytam minden fikázót…
@sztyui:
Nem egy blogbejegyzésről beszélek, hanem a fotóidról.
@aha: Ennek az indokaiba most nem mennék bele, mert akár egy külön blogposztot is lehetne róla írni. Maradjunk annyiban, hogy jó indokom van rá, amivel szerintem te is egyetértenél, ha tisztában lennél velük. Majd egyszer talán egy Tripodcast adásban beszélünk róla, lehet akár ezen a héten…
@sztyui:
Ezek a titkos indokok nem tudom micsodák, de elmondom kik alkalmazzák a cenzúrát: azok, akiknek rejtegetni valójuk van, tudatlanságban akarják tartani az embereket vagy az emberek véleményét szabályozni akarják.
Szóval lehet a gyökér facebook ismerőseidnek és a lelkednek jó érzés, hogy csak de király vagy kommentek vannak, de elmondom ebből mi jön le:
Akkora beképzelt pöcs vagy, aki azt gondolja magáról, hogy senki sem érhet fel hozzá, nemhogy kritikát fogalmazzon meg neki.
Nem titkosak az indokok, csak hosszú lenne most kifejteni itt.
Röviden annyi a lényeg, hogy a kritikát nekem írják. Először is tudni kell, hogy az nem kritika, ha beírod egy kép alá, hogy szar.
A normális kritikát pedig igenis szívesen fogadom, más kérdés, hogy azért megnézem, hogy ki írta, de az igazságtartalmát minden alkalommal megvizsgálom és átgondolom. Sok esetben még privátban válaszolok is rá, mert sokszor olyanokba kötnek bele, ami szándékosan van úgy megcsinálva,és nem hiba, max ízlés beli kérdés lehet.
A lényeg, hogy a kritika csak rám tartozik, mert legtöbbször engem céloz, nem pedig a “közönségre”. Néhány kritikát meg szoktam hagyni, főként azokat törlöm ki, amikor beírnak egy csaj képe alá egy olyat, hogy “hányás”, csupán rossz szándékból. Vagy előfordulhat olyan is,hogy éppen nem is rám vagy a képre irányul, hanem olyan ember kommentelte, aki a csajt utálja és ezért. Ez szerintem tökre érthető.
@sztyui:
Én nem így látom.
Te sem azért osztod meg a képed, mert magadnak szól, ők így sem azért írnak kritikát, hogy csak te lásd. A kritikának pont az a lényege, hogy megnézed a képet, elolvasod a kritikát és esetleg emiatt el gondolkozol azon, hogy “tényleg ezt lehetett volna így is csinálni”.
Ennyi erővel a nagy filmes stúdiók is bezárathatnák a filmbuzi és társai oldalakat, mert a kritika az ő filmjükről szól, így csak nekik lehet azt elolvasni.
(És most nem a “ez szar”-féle kommentekről írok)
Nincs ezekkel a képekkel semmi gond, valahol elhelyezhetőek a világban, csak az a lényeg, hogy ne lássunk beléjük többet, mint amik valójában. Technikailag kielemezni ezeket a felvételeket időpocsékolás lenne, ez tény, de az is igaz, hogy végtelenül őszinte pillanatokat rögzítenek. Nem lettem motiváltabb, de egy percre sem bántam meg, hogy ellátogattam az oldalukra.
Nos azzal kezded, hogy nem érdemes felháborodni, ehhez képest az egész írásodból süt az indulat, az irigység és nem mellesleg a tájékozatlanság.
Az egy dolog, hogy nem voltál ott a kiállítás-megnyitón, feltételezem azóta sem láttad a képeket, de hogy az általad hivatkozott index cikket sem olvastad végig az végtelen felületességre utal.
Ugyanis te az Ív and Candie-t egy embernek, egy fotósnak nevezed, pedig a párost még a citált index cikk is neveiken nevezte. Igazából itt le kéne zárni ezt a vitát, mert ha ennyire felkészületlen vagy még az alkotók kilétét illetően, milyen alapon bírálod az egész munkásságukat?
Valószínűleg így a lustaságod az oka, hogy te csupán partifotósként látod Ív and Candie-t. Te milyen alapon nevezed így őket „tudatlan” fotósnak. Ember, ezek a lányok lassan 4 éve kitaláltak valamit, nevezzük koncepciónak, vagy szellemnek esetleg stílusnak, amit nagyon komolyan és tudatosan követnek és formáznak a kontextusnak megfelelően. Erre szokták azt mondani, hogy stílusalkotás. Igen, mert van ívandcandie-s stílus, csak valószínűleg ezt te még nem látod, a humorát nem értheted, hiszen nem láttál annyi képet tőlük.
Viszont elmondom neked, hogy vannak, méghozzá sokan, akiknek tetszik ez a stílus. Akik azt szeretnék, hogy videoklipjük vagy akár az esküvői- esetleg baba-fotójuk ebben a stílusban – didaktikus módon: ezen a szemüvegen keresztül – készüljön. Akik értik ezt a humort, akit szórakoztat az ő munkásságuk, akiket megmozgat vagy inspirál. Elvégre mi egyéb a művészet értelme?
És ha stílust alkotsz mellesleg számos dologra oda kell figyelned, pl. kompozícióra, világításra, események, helyszínek, témák megválasztására. Mert valamit képviselsz, valamit követsz, valaminek, amit magad alkottál meg akarsz felelni.
Az pedig kifejezetten rosszindulatú, hogy azt állítjátok, hogy milliókat fizetnek fiatal művészek index cikkekért! Miért feltételezitek, hogy az indexet nem érdekelhet egy kiállítás-megnyitó, te tényleg komolyan gondoltad egy ilyen anyag ér három milliót? Szerintetek a két lány 3 millió forintot tényleg egy index cikkre költene el?
Ha így gondolkozol, akkor tényleg fogalmad sincs mi a művészet.
A blogbejegyzésben hol látod, hogy én írtam volna tényként, hogy fizettek az index cikkért? Konkrét összeget meg végképp nem írtam, mert azt sem tudom, hogy fizettek-e, csak feltettem kérdésként…
A 3milliót egy kommentelő írta, nem én!
AZ ÍV AND CANDIE SZAR!
A mondik is szar. Nem ért az Illustratorhoz sem, kézpős létére. Röhej, hagyjuk már. Viszont Sutyi megnéztem a portfóliód és nagyon szépek az esküvőfotóid. Május elsején házasodunk a párommal. Vállalnál egy ilyen sokvakus fotózást? Vagy esetleg a szabadban, városligetben. Egy oldtimer autóval, satöbbi.
@VIDRA WERA: Ment privát üzenet az email címedre
A BEST OF SEMMI SOKKAL JOBB!
Az Iv+Candide kb. azért lett index és hipp, mert az ’5 Kert’ -ben volt. Az meg menős.
I guess, thats all,
“Candie egy reklámügynökségnél dolgozik, Ív pedig a rendszeresen készít képeket megrendelésre, divattervezőknek és reklámügynökségeknek. ” ez a legjobb az egész index cikkben